+ Pozitív polaritású (aktív, kifelé áradó)
V Változó (mozgékonyságon van a hangsúly)
🜁 Levegő jegy (racionális, objektív hozzáállás)
Uralkodó bolygója: Merkúr
„Másféle kincset gyűjtsetek magatoknak: igyekezzetek minél többet tudni, minél több dolgot megérteni. Nagy csorda helyett leleményesség, arany helyett, tiszta ész legyen a kincsetek.”
(Részlet egy üzbég népmeséből)
Ikrek hava a tavasz utolsó hónapja, a nyári napéjegyenlőséggel zárul, így egy átmenti, változó időszak, mely során a tavaszból a nyárba megérkezünk. Változó minőségű jegy révén, a rugalmasság, mozgékonyság, fürgeség jellemzi, és mivel Levegő elemről van szó, amihez többek között a gondolatok, kapcsolatok tartoznak, így egy szellemi fürgeséget, intellektuális változékonyságot, gondolati mozgékonyságot, kapcsolati sokféleséget jelent. Egy Ikrek szülött számára (vagy hangsúlyos Ikrek tartalmakkal rendelkező személynek) alapvető szükséglete az információ szerzés, hogy mindenről mindent megtudjon, és hogy ezt a megszerzett tudást tovább is adja. Az Ikrek, egy kisgyermek fejlődését tekintve az az időszak, mikor elkezd mászni, járni, kitárul a világ számára, információt gyűjt be a környezetéből, elkezdi értelmezni a dolgokat, valamint megnevezni szavakkal. Teszi mindezt teljesen semlegesen – hiszen nincs még korábbi tudása -, ami szintén jellemző az Ikrek karakterre. A Kos maga a megszületés, a Bikában a testi gyarapodás és a fizikai szükségletek kielégítése áll fókuszban, majd az Ikrekben elindul a kíváncsiság a világ felfedezésére, és elindul egy intenzívebb kapcsolódás a külvilággal, a környezet intellektuális befogadása. Az Ikrek számára a kommunikáció és a kapcsolatok, mind nagyon fontos szerepet töltenek be életükben. Nagyon jól tudnak beszélni, és igényük is, kiváló nyelvi kifejezőkészséggel, humorral rendelkeznek. Az Ikrek jegy neve és jele is a kettőségre utal, a Földön megjelenő dualitásra, ellentétpárokra, melyet ő kezd el megismerni, és közvetít is közöttük, így például jól tudnak ellentétes nézetek között is semlegesen, érzelemmentesen közvetíteni. Ura a Merkúr bolygó. Merkuriusz, a görög mitológiában Hermész, az írás feltalálója, aki az emberek és istenek, valamint az alvilág és a fenti világ között teremt kapcsolatot. Így nem csak egy horizontális, de vertikális mozgása is van. Azaz nem csak a külvilággal, de a belső világunkkal, tudattalanunkkal is összekapcsol bennünket. Hermész tulajdonságainak megfigyelése is sok információval szolgál számunkra, hiszen a rá jellemző tulajdonságok, éles eszűsége, csalafintasága, gyorsasága, mozgékonysága, elevensége, kiváló beszédkészsége, az Ikrekre is mind jellemzőek. Mint mindennek, ezeknek a tulajdonságoknak is megvannak a maguk árnyoldalai. Nagyon fontos az információ begyűjtése, továbbadása, ám egy-egy témában való elmélyülés, mélyebb összefüggések keresése és felismerése, már jóval nehezebben megy egy Ikrek számára, megmaradhat egy felületes tudásnál. Túlzott kíváncsisága, az, hogy az orrát mindenbe beleüti, zavaró lehet a környezete számára. Mint ahogy az sem mindegy, hogy jó beszédkészségét pletykálkodásra, vagy tényleg értelmes és hasznos információk továbbadására használja.
Az alábbi mese olyan Ikrek témákra hívja fel a figyelmünket, hogy mikor mit mondjunk, mit kezdjünk a megszerzett tudásunkkal, és hogyan használjuk a leleményességünket, anélkül, hogy bajba kerülnénk.
A LELEMÉNYES TESTVÉREK
Élt egyszer egy szegény ember a három fiával. Gyakran mondogatta nekik:
– Gyermekeim! Nekünk nincs jószágunk, aranyunk, se egyéb vagyonunk. Másféle kincset gyűjtsetek magatoknak: igyekezzetek minél többet tudni, minél több dolgot megérteni. Nagy csorda helyett leleményesség, arany helyett, tiszta ész legyen a kincsetek. Ha ezt megszerzitek, mindenütt boldogultok, és nem lesztek szegényebbek másoknál.
Telt-múlt az idő – egy napon meghalt az apa. A testvérek összegyűltek tanácskozni, és hosszas tanácskozás után, végül így döntöttek:
– Nincs itt semmi keresnivalónk többé. Menjünk el inkább világot látni. Elszegődtünk valahol pásztornak vagy béresnek; nem pusztulunk éhen!
Összeszedték a cókmókjukat, és útnak indultak. Kopár völgyeken haladtak át, magas hegyeket másztak meg. Sokáig mentek – negyven álló napig. Minden elemózsiájuk elfogyott már, el is fáradtak, de útjuknak még mindig nem látszott a vége. Pihentek egyet a testvérek, aztán tovább indultak. Végül fákat vette észre a távolban, tornyokat, házakat: nagyváros terült el előttük. Megörültek a testvérek, szaporábban szedték a lábukat.
– No – mondták –, a rossz mögöttünk van, most már csupa jó vár ránk.
A város közelében a legidősebbik testvér hirtelen megállt, lenézett a földre, és azt mondta:
– Nemrég ment erre egy nagy teve.
Alighogy továbbmentek, a középső testvér jól megnézte az út két szélét, és így szólt:
– Az a teve félszemű volt.
Néhány lépés után a kisebbik testvér szólalt meg:
– A teve hátán egy asszony ült meg egy kisgyerek.
– Úgy van! – mondta a legidősebbik meg a középső.
Rövidesen egy lovas vágtatott feléjük, aki megfékezte előttük a lovakat. Nézte, vizsgálta őt a legidősebb testvér, majd megkérdezte
– Keresed, ami elveszett?
A lovas megfékezte a lovát.
– Azt bizony! – felelte.
– Teve veszett el? – kérdezte a középső testvér.
– Teve.
– Nagy?
– Nagy!
– A tevéd a bal szemére vak volt, igaz-e? – kérdezte a legkisebbik.
– Úgy van, a bal szemére vak volt.
– És egy asszony meg egy kisgyerek ült a hátán, igaz-e? – kérdezte továbbá a legfiatalabb.
A lovas gyanakodva méregette a testvéreket, aztán így szólt:
– Hát nálatok van a tevém? Mondjátok meg, hová rejtettétek?
– Színét se láttuk a tevédnek! – felelték neki a testvérek.
– Ha nem láttátok, honnan tudtok róla mindent? – kérdezte a lovas.
– Nyitva tartjuk a szemünket, úgy találtuk ki mindezt. Siess arrafelé, ott megtalálod a tevédet – felelték a testvérek.
– Dehogy megyek arra! – mondta a teve gazdája. – A teve nálatok van, adjátok vissza!
– Nem is láttuk a tevédet! – kiáltották a testvérek.
A lovas azonban nem hallgatott rájuk. Kirántotta a szablyáját, megsuhintotta, és ráparancsolt a testvérekre, hogy induljanak előtte. Egyenesen az ország padisahjának palotája elé hajtotta a három testvért.
A lovas a poroszlókra bízta a vándorokat, maga pedig a padisahhoz ment, és azt mondta neki:
– A hegyekbe tereltem a jószágomat, a feleségem meg a kisfiam pedig egy nagy, félszemű teve hátán kísért. Lemaradtak, eltévedtek, nyomuk veszett. Keresésükre indultam, és találkoztam három vándorral. Ezek a vándorok lophatták el a tevét, a feleségemet meg a kisfiamat pedig biztosan megölték.
A padisah végighallgatta, aztán megkérdezte:
– Honnan tudod ezt?
– A vándorok maguk mondták, hogy a teve nagy volt, fél szemére vak, s hogy egy asszony meg egy kisgyerek ült a hátán.
A padisah gondolkodott egy darabig, aztán így szólt:
– Ha te magad semmit sem mondtál nekik, ők pedig mindent tudnak a tevéről, akkor bizonyosan náluk van a teve. Vezesd ide a tolvajokat!
A teve gazdája kiment, és bevezette a három testvért.
– Halljátok, tolvajok! – kiáltott rájuk fenyegetően a padisah. – Hova rejtettétek ennek az embernek a tevéjét? Feleljetek!
– Nem vagyunk tolvajok, és színét sem láttuk a tevéjének – felelték a testvérek.
– A teve gazdája semmit sem kérdezett tőletek – mondta a padisah –, magatok mondtátok el neki apróra, milyen volt a teve. Hogy mertek most mégis tagadni?
– Ó, padisah – felelték a testvérek –, nincs ebben semmi csodálatos! Gyermekkorunk óta megszoktuk, hogy nyitott szemmel járjunk, mindent észrevegyünk, és megmagyarázzunk. Azért tudtunk minden a tevéről anélkül, hogy találkoztunk volna vele.
Elnevette magát a sah, és megkérdezte:
– Lehet-e mindent tudni valamiről, amit sohasem láttunk?
– Lehet bizony – felelték a testvérek.
– Mindjárt kiderül, igazat mondtatok-e.
A padisah behívatta a vezírjét, és a fülébe súgott valamit.
A vezír kisietett a palotából, és csakhamar visszatért két szolgával, akik egy nagy ládát cipeltek be két teherhordó rúdon. A szolgák vigyázva letették a ládát az ajtó elé, hogy a padisah jól láthassa, aztán félreálltak. A testvérek messziről figyelték, honnan hozták a szolgák a ládát, hogyan cipelték be, hogyan tették le a földre.
– No, tolvajok, találjátok ki, mi van ebben a ládában! – szólt a padisah.
A legidősebb testvér így szólt:
– Ó, padisah, mondtuk már, hogy nem vagyunk tolvajok. Valami kicsi és gömbölyű van ebben a ládában.
– Gránátalma – tette hozzá a középső.
– Nem nagyon érett – mondta a legkisebbik.
– Hozzátok ide azt a ládát! – kiáltotta a padisah.
A szolgák odavitték elébe a ládát. A padisah felnyitotta és belenézett. Csakugyan! Egy félig érett gránátalma volt a ládában. Az ámuló sah kivette a gránátalmát, és megmutatta udvari embereinek. Aztán az elveszett teve gazdájához fordult, és így szólt.
– Nem, ezek az emberek, nem tolvajok! Valóban nagyon leleményes emberek. Eredj, és keresd másutt a tevédet!
A padisah udvarában mindenki elámult a testvérek éles szemén és leleményességén. De a legjobban maga a padisah csodálkozott. Mindenféle jó falatot hozatott, és megvendégelte a testvéreket.
– Semmi vád nem illethet benneteket – mondta. – Mehettek, ahova akartok. De előbb mondjátok el rendre: honnan tudtátok, hogy ez az ember elvesztette a tevéjét, s hogyan tudtatok mindent arról a tevéről?
A legidősebb testvér így felelt:
– Nagy nyomokat láttam a porban, s ebből kitaláltam, hogy nagy teve ment előttünk, ezért sejtettem, hogy ez az ember, aki utolért bennünket, és ide-oda tekinget, a tevét keresi.
– Jól van – mondta a padisah. – Hát azt melyikőtök mondta, hogy a teve vak volt a bal szemére?
Felállt a középső testvér:
– Azt én mondtam!
– Ugyan honnan tudtad, hogy a teve vak volt a bal szemére? Hiszen az nem hagyhatott nyomot a porban!
– Azt abból találtam ki, hogy az út jobb szélérő legelte a füvet, a bal szélén növő fűhöz pedig hozzá se nyúlt – felelte a középső testvér.
– Ez is igaz – mondta a sah. – Hát azt melyikőtök találta ki, hogy a teve hátán egy asszony meg egy kisgyerek ült?
– Azt én – mondta a legkisebbik. – Észrevettem egy helyen, hogy ott a teve letérdelt, s a térde nyoma mellett, a homokban, ott maradt egy puha női csizma nyoma. A kisebb nyomokból pedig láttam, hogy az asszonynál gyermek is volt.
– Ügyesen kitaláltátok! – mondta a padisah. – De hogy tudtátok meg azt, hogy egy félig érett gránátalma van a ládában? Ez már fel nem foghatom!
– A ládát két szolga hozta be – kezdte a legnagyobbik testvér –, de látszott, hogy a láda nem nehéz. Amikor letették a földre, hallottam, hogy valami kisebb gömbölyű tárgy gurul át benne egyik oldalról a másikra.
A középső testvér így folytatta:
– Én meg azt gondoltam: a ládát a kertből hozták, kicsi, gömbölyű valami van benne, ez nem lehet már, csak gránátalma. Hiszen csupa gránátalmafa nő a palotád körül!
– Igaz! – mondta a sah.
Aztán a legkisebbhez fordult, és megkérdezte tőle:
– De honnan találtad ki, hogy nem érett még a gránátalma?
– Most abban az évszakban vagyunk – felelte az –, amikor még zöldek a gránátalmák. Erről magad is meggyőződhetsz!
Azzal a nyitott ablakhoz vezette a padisahot.
A padisah kinézett az ablakon, és meglátta kertjében a gránátalmafákat, amelyek tele voltak éretlen gyümölccsel.
Nem győzte csodálni a három testvér éles szemét és leleményességét. Felkiáltott:
– Pénznek, jószágnak szűkében vagytok, de éles eszetek majd gazdaggá tesz benneteket!
(üzbég népmese)