Első írásomat azoknak az asztrológia iránt érdeklődőknek szeretném ajánlani, akik szeretnének róla bővebb információt kapni, hogy mi is az alapja az asztrológia rendszerének, honnan származik, hogyan működik. A bolygók irányítják az életünket? A bolygók miatt történik velünk valami? Minden meg van írva a csillagokban? A tavaszpont már nem is esik egybe a Kos csillagképpel, akkor mégis hogy működhet ez a rendszer? A geocentrikus világkép már rég megdőlt, mégis hogy lehet, hogy a horoszkópoknál ezt használjuk?
„Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.”
(Hermész Triszmegisztosz)
Elsőként nagyon fontos megjegyezni, hogy az asztrológia egy szimbólumrendszer, szimbólumokkal, ősképekkel, és a világot leíró, világban működő ősminőségekkel, őselemekkel dolgozik. Nagyon lényeges, hogy különbséget tegyünk a csillagkép és a csillagjegy fogalma között, hiszen az egyik csillagászati vonatkozású, a másikat pedig az asztrológia használja. Míg a csillagképek az égbolt tényleges csillagaiból összeálló alakzatok, tehát szabad szemmel látható, tényleges képek, addig a csillagjegyek egy képzeletbeli felosztásból, az ekliptikának, azaz a Földről nézve a Nap látszólagos útjának, 12 egyenlő hosszúságú, 30 fokos részre osztásából származnak. A csillagképeket a csillagászok, mint koordináta rendszert használják a bolygók helyzetének meghatározásához az égi szférában, tehát egy térbeli felosztás, amiben vannak kisebb és nagyobb teret elfoglaló csillagképek, így ez egy egyenlőtlen felosztás. Ezt csillagászati zodiákusnak nevezzük, ami csillagképekből áll. Ezzel szemben a csillagjegyekből álló kör, más néven tropikus zodiákus – amit az asztrológia használ -, pedig nem más, mint egy szoláris naptárból származtatható, időbeli felosztás, ahol a Nap egy év alatt megtett köre 12 egyenlő egységre, hónapra van felosztva, tehát ez egy képzeletbeli felosztás. Ahogyan a neve is jelzi, a Nap fordulópontjai (tropai helioio= Nap fordulásai) adják ennek a zodiákusnak az alapját, azaz a nyári és téli napfordulóhoz, valamint a tavaszi és őszi napéjegyenlőséghez igazították. A tavaszi napéjegyenlőségtől indul a szoláris év, ezt jelzik Kos (csillagjegy) 0 fokkal, ami nem azonos a Kos csillagkép kezdetével. Természetesen a kétfajta zodiákusban a nevek azonossága nem véletlen. Ehhez azonban utazzunk kicsit vissza az időben.
Az első csillaglisták (asztrolábiumok) Babilonból származnak az i.e. 12. századból. Ezeken már fellelhetőek egyes csillagképek nevei, mint például a Mennyek Bikája vagy Mérleg, Skorpió. A zodiákusi 12 csillagkép neveinek teljes felsorolása i.e. 687-ből származik, ami a MUL.APIN táblasorozatban jelenik meg. A 12 egyenlő hosszúságú jegyből álló zodiákus pedig egy i.e. 5. századi szövegben jelenik meg először. Mivel ebben az időben volt egy kultúrák közötti áramlás Babilon és Görögország között, feltehetően így került át Meton és Euktemon görögországi asztronómiai iskolájához is ez a zodiákus. Euktemon volt az első, aki a zodiákus tropikus felosztását bevezette i.e. 432-ben, és az évet 12 hónapra osztotta, melyeket a zodiákus jegyeiről nevezett el, amit feltehetően a babiloni forrásból ismert. „…a tropikus naptár hónapjait a zodiákus tizenkét konstellációja után nevezte el, a megfeleltethetőség „amint fent úgy lent” elvének megfelelően, ami jellemző volt a görög gondolkodásra az antikvitásban – vagyis az analógia módszerével érveltek. Más szavakkal, az év időbeni körforgásának tizenkét részre osztását, melyet a tropikus naptár mutat, Euktemon valószínűleg úgy látta, hogy az analógia útján az megfelel az égi szféra tizenkettes felosztásának, mely a tizenkét zodiákusi konstellációban látható.”[1]Ezt a szerkezetet azonban még bolygók pozíciójának feljegyzéséhez nem használták, így ez inkább egy naptár volt, mely szoros kapcsolatban állt az évszakok változásával.
A tropikus zodiákus, mint koordináta-rendszer bevezetése már Hipparkhosz nevéhez fűződik az i.e. 2. századból. „Euktemon számára a napéjegyenlőségek és a napfordulók pillanatok voltak az időben, melyektől a szoláris hónapok napjainak számítását kezdeni lehetett. Hipparkhosz viszont kivetítette a napéjegyenlőségeket és napfordulókat az égboltra és térbeli lokációként használta őket a méréseihez, ahelyett, hogy a zodiákus állócsillagait vette volna viszonyítási keretként az ilyen mérésekhez, ahogyan a babiloni gyakorlatban tették.”[2] Feltehetően ő rögzítette a tavaszpontot Kos 0 fokra, azaz a tavaszponttól indult el a Kos csillagjegy, de nem a Kos csillagkép. Az ő idejében i.e. 140 körül a tavaszpont a Kos csillagkép 5 fokán állt, és i.sz. 220 körül esett ténylegesen egybe a Kos csillagjegy, azaz a tavaszpont kezdete a Kos csillagkép kezdetével. Ptolemaiosz ezt a módszert vette át, melyről Tetrabiblos című asztrológiai könyvében ír kb. i.sz. 150-ben. Ez az, amit a mai napig is használunk a Nap, a Hold és a bolygók pozíciójának méréséhez. Könyvében így fogalmaz: „Asztrológiai célokra az ember jobban teszi, ha erre a mozgatható, mesterséges zodiákusra tekint.”[3] És hogy miért? A négy őselem a Tűz, Víz, Levegő, Föld a napéjegyenlőségek és napfordulók során lépnek be a Földünkre. Azaz a Tűz elem a tavaszi napéjegyenlőségnél, a Víz elem a nyári napfordulónál, a Levegő elem az őszi napéjegyenlőségnél, míg a Föld elem a téli napfordulónál. A Kos aktív, kiáradó, berobbanó energiáját a tavaszpont indítja be Földünkön. Ekkor érezzük és látjuk a Kos energiáit megnyilvánulni magunk körül, ekkor kezdődik egy új életciklus, a rügyek kipattannak, a virágok áttörik a kemény földet, beindul az élet. Ha egy hangsúlyos Kos energiával rendelkező egyén lelkületét szeretnénk átérezni, csak képzeljük magunkat egy igazi tavaszi napba: aktív, mozgásba hozó, tettre kész, bátor, kezdeményező, lendületes. Ugyanígy összekapcsolható a többi jegy is az aktuálisan Földön megjelenő energiákkal, és ha látjuk, hogy a környezetünkben hogyan mutatkoznak meg az aktuális bolygóállások, vajon miért gondolnánk, hogy ránk emberekre ezek nem hatnak.
A 12 csillagjegy 3 dolog keveredéséből jön létre, ezek az elem (Tűz, Föld, Levegő, Víz), az ősminőség (kardinális, szilárd, változó), illetve a polaritás (kiáradó vagy befogadó). A világot felépítő elemekről először Empedoklész írt Tetraszomia című művében i.e. 5.században. Az elemeket a dolgok gyökerének nevezte és azt feltételezte, hogy ezek keveredéséből áll a világmindenség. Majd Arisztotelész az elemekhez két-két tulajdonságot rendelt a hideg, meleg és nedves, száraz tulajdonságok közül.
Az ősminőségek a dinamikát, vibrációs változatot[4] fejezik ki. A kardinális minőség a beindító, teremtő, a szilárd minőség megtartó, megőrző, és a változó minőség a rugalmas, megváltoztató. Ahhoz hogy a világban valami megjelenjen, kell a kardinális minőség. Ha nem lenne szilárd minőség, ez egy pillanat alatt el is tűnne, tehát ahhoz, hogy meg is maradjon, kell a szilárd minőség. Ha nem lenne változó minőség, minden ugyanúgy maradna tehát ahhoz, hogy változás, fejlődés legyen, kell a változó minőség is.
A polaritás pedig egy jegy aktivitását fejezi ki, a pozitív jegyek pro-aktívak, kezdeményezők, míg a negatív polaritású jegyek re-aktívak, azaz reagálók, alkalmazkodók.
Ezek az elemek, minőségek, polaritások határozzák meg a csillagjegyeket, melyek egy gyönyörű rendszerben állnak össze, amik nem csupán egy egyén személyiségtérképét, energiamintázatát jelenítik meg, de a zodiákus köre leírja egy ember életének a folyamatát, és mint emberiség is végighaladunk a zodiákusi körön. Így már láthatjuk mennyire más a csillagkép és a csillagjegy jelentése.
Személyes horoszkópunk a születésünk pillanatában aktuális időminőség lenyomatát jeleníti meg. Mivel mi innen, a Földről nézve látjuk a planétákat, horoszkópunk a születésünk pillanatában lévő égbolt leképezése, így radixunk mindig geocentrikus. Nem a bolygók okozzák az eseményeket, a bolygóállások csak megmutatják azt, mi van fent, és az „amint fent úgy lent” elvével analógiában, láthatjuk a hatásokat. Ahogy a Földön minden polaritásban mutatkozik meg, úgy a determinisztikusság és a szabad akarat sem egymást kizáró, hanem egymás mellett jelenlévőként található meg. Hiszen kapunk egy keretrendszert az életünkhöz, egy energiamintázatot, amin változtatni nem tudunk, ilyen szempontból van egy determináltság benne, azonban az, hogy ezzel mit kezdünk, hogy mit hozunk ki belőle, hogy éljük meg, mennyi energiát fektetünk önmagunk megismerésébe és fejlődésünkbe, már rajtunk áll. Hogy egy kést valaki arra használ, hogy mást megsebesítsen, vagy kenyeret szeljen egy éhezőnek, hatalmas különbség. És ez a szabad akaratunk.
Források:
Robert Powell: A zodiákus története
Stephen Arroyo: A horoszkóp értelmezése
Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve
Brigitte Hamann: A tizenkét archetípus
Claudius Ptolemaeus: Tetrabiblos
Rafael Csaba: Az asztrológia filozófiája (előadás)
www.mindenamiasztrologia.hu
www.stelliumpress.hu
[1] Robert Powell: A zodiákus története 26.old.
[2] Robert Powell: A zodiákus története 49.old
[3] Ptolemaiosz: Tetrabiblos I, 22.
[4] Stephen Arroyo: A horoszkóp értelmezése 37.old.