– Negatív polaritású (reaktív, reagáló)
Sz Szilárd/fix (stabilizáláson van a hangsúly)
Föld jegy (érzékelő, gyakorlatias hozzáállás)
Uralkodó bolygója: Vénusz
„Nem hallottatok még arról az emberről, aki gyökereket keresve ásott a földben, és kincset talált?”
(Kahlil Gibran)
Ha megfigyeljük mi megy végbe Bika havában a természetben, máris sok dolgot hozzáköthetünk a Bika jegyéhez. A Kos havában berobbant erő a Bika havában stabilizálódik, konszolidálódik (fix jegy), azaz azért hogy a Kos lendülete, energiája ne folyjon szét, szükség van a Bika stabilizáló erejére, hogy azután ez a folyamat meghozza a gyümölcsét. A természetben gyönyörű virágok pompáznak, madarak csicseregnek (vénuszi jelleg). Érzékszerveink megannyi impulzust kapnak, hiszen a sok szín, a virágok kellemes illata, a madarak hangja mind-mind megtelítik, aktivizálják azokat. Ha ezeket átfordítjuk lelki adottságokra, akkor könnyen láthatjuk, hogy egy Bika szülött életében mennyire fontos és hangsúlyos a stabilitás, a biztonságra való törekvés, ami Föld jegy lévén az anyaghoz kapcsolódik, szeretik bebiztosítani magukat anyagi dolgokkal. Nagyon szeretnek a természetben lenni, vagy bármi olyan tevékenységet csinálni, ami a természethez, növényekhez, állatokhoz kapcsolódik, ami által fel is töltődnek. Az anyag ösztönzi is őket, és vénuszi jegy lévén szívesen formálnak belőle valami szépet, esztétikusat, legyen szó akár agyagról, akár valamilyen természetes alapanyagról. A bika állathoz hasonlóan nagyon türelmesek, békések és kitartóak, azonban ha egyszer felbőszítik őket, akkor hatalmas indulat törhet elő belőlük. A Bikák tudják igazán élvezni az életet, szükségük van a testi kényelemre, kényeztetésre, élvezetekre. Nagyon szeretnek jókat enni, inni, és nagy igényük van a testi közelségre, a testiségre is. Ami fontos, hogy megtalálják a mértéket az élvezetekben.
A következő kis indiai történetben épp erről olvashatunk:
A CSODAFA
Hosszú utat tett meg a vándor, át az árnyéktalan pusztaságon. De egyszerre csak pompás fa állította meg, mint valami csoda állt az izzó sivatagban. Árnyékot adó koronája királyi sátorként terebélyesedett, sötétlő lombja fűszeres virágokat, ragyogó gyümölcsöket rejtett. A vándor kimerülten vetette magát hűvös árnyékába, és önkéntelenül ezt gondolta: „Jó lenne ide egy nyugágy, lágy párnákkal, nem kellene a kemény földön feküdnöm.” Még ki sem mondta, már pompás nyugágy termett a fa alatt, fényes selyemből készült dagadó párnákkal. A fa, amely alatt pihent, csodafa volt, abból a fajtából, amelyek az istenek világában nőnek, s amelyek az üdvözültek minden óhaját teljesítik. De ki hinné, hogy van ilyen a földön is? A vándor minden tagjában reszketni kezdett. Jó ideig tartott, amíg rémülete elült, s ismét a csodafa alá merészkedett. Végül is, mivel semmi más ijesztő nem történt, összeszedte magát, lefeküdt a csábító kerevetre, a lágy pihe testét felüdítette, s csak most érezte igazán, milyen fáradt. „Ó, ha egy szép leány jönne – sóhajtotta –, s gyengéden kenegetné a lábamat!” De még jóformán el sem képzelhette, milyen gyönyörűség is lenne az, fáradt lábait máris szép leány kenegette. Kicsit megrémült, aztán nyugodtan átadta magát az élvezetnek. Mikor már jól felfrissült, akkor vette csak észre, milyen éhes, és így szólt: „Kívánságom teljesült, most azonban ehetnék valami jót!” Már ott is állt előtte az asztalka válogatott ételekkel, italokkal, szemét-száját boldogító tele tálakkal. Most kényelmesen visszafeküdt az ágyra, s a lombkorona árnyékában így merengett: „Ha most egyszerre egy tigris előugrana és felfalna engem…” Még abban a pillanatban szörnyű fekete-sárga tigris ordítva, egyetlen ugrással a fekhelyére ugrott, s egyetlen mozdulattal megfojtotta.
Így járt a vándor, akinek minden kívánsága teljesült.
(Forrás: Indiai mesék, Hamvas Béla Anthologia humana)
